Molnár Zsolt Artúr

Önélet (amit fontosnak tartok)


Valamikor 1989-ben Kristóf Attila író, újságíró azt mondta nekem, hogy amikor az ember még fiatal, az első két hónapban mindent meg akar írni egyszerre, aztán utána két évtizedig csak azon gondolkodik, hogy miről is kellene írni. Azóta eltelt már csaknem három évtized is, és annyi bizonyos, hogy mindent már nem szeretnék megírni. Sok tévút, hiba, öröm és siker után viszont még mindig maradt valami közlendőm. Mo Jen Nobel-díjas kínai író szerint, egy embernek sok tapasztalata van, de amikor kimerítette a saját történeteit, eljött az ideje, hogy másokét mesélje el...

 

Az ELTE jogi karán végeztem, munkával töltött 25 évem legnagyobb részében jogászként is dolgoztam, és – bár nem számoltam – ezres nagyságrendben szolgáltam az ügyfeleim érdekeit. A hivatalos életrajzokból kimaradt, hogy középiskolai lapokba írtam verseket, hogy újságírótanonc voltam a Magyar Nemzetnél 1989-90-ben – ahová egy novellámmal kerültem be (Ember Mária és Kristóf Attila voltak a mentoraim) –, hogy egyetemi klubokban zenéltem egy zenekarban, hogy könyvárus standom volt a Dagály fürdőnél, hogy fikciós és dokumentumfilmek készítésében vettem részt, hogy cserediák voltam a Lomonoszov Egyetemen, Moszkvában, hogy Indiában egy kókuszültetvényen dolgoztam, hogy kínaiból esszékötetet fordítottam, hogy verseim jelentek meg a Spanyolnáthában és az Irodalomismeretben, hogy... nem fontos. A fontos az, amit éppen most csinálok.