Borka világa

tartalom


mesekönyv/ rajzfilm/ Borka-füzetek/ honlap

A legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk, a gyökerek és a szárnyak!
(J. W. Goethe)  

Szeretettel köszöntünk Borka világában! Ezt a varázslatos világot Nektek alkottuk!

 

Abból indultunk ki, hogy erős gyökerekkel kinőnek majd a szárnyak is...

Többségünk családban szeretne élni. Ha az álmunk valóra válik, és sikerül saját családot alapítanunk, akkor már nincs is más dolgunk, mint egy életen át azért tevékenykedni, hogy a családunk olyan hely legyen, ahol hazavárnak, és ahová jó hazajönni. Nem feltétlenül könnyű, de megéri! Mert, akár már egy viszonylag jó családban – lehet az mozaik-, csonka-, kicsi vagy egész nagy – egészségesebbekké, kiegyensúlyozottabbakká, felelősségteljesebbekké válunk. Kipróbáltuk.

A felbomlott nagycsaládok és a csonkacsaládok korában azonban sokszor hiányoznak a (jó) családi minták. Ennek következménye, hogy főzni, szeretni, gyereket nevelni is könyvekből, internetről tanulunk. Nem baj, valahol el kell kezdenünk. És mi más lehetne szebb annál, mint szülővé válva, a gyerekeinkkel összebújva, játékosan tanulni „családul”. Ne szalasszuk el a lehetőséget! Gondoljuk át, helyezzük régi-új alapokra családi kapcsolatainkat! Nem baj, ha nem tökéletesek. Idézzük fel a gyerekeink számára is családi történeteinket, vegyük elő családi ereklyéinket, mert ezek a tárgyak és történetek összekötnek és gazdagítanak bennünket.

 Ha hétköznapok, ünnepnapok, közösen átélt örömök és bánatok színes fonalából erősre szőjük saját családunk szövetét, belehímezve az új, saját mintákat, akkor lesz esélyünk arra, hogy a gyerekeinket magabiztosabbá, boldogabbá tegyük.

Ezért hoztuk létre kezdő és haladó családok számára – és reméljük örömére - Borka világát, amely egymásra épülő, egymást erősítő négy pillérből áll: egy rajzfilm, egy mesekönyv, módszertani füzetek baba mama klubok számára és ez a honlap maga. A főhőse mindegyiknek Borka.

S hogy kicsoda Borka? Épp ideje elárulnunk azt is. Borka, egy néha jócsont, néha rosszcsont kicsi lány egy nagy, hétköznapi családban. Ennek a kislánynak van egy varázsruhája, amelyet az ükmamája hímzett. Ez a ruha a családban anyáról lányra száll, épp úgy, ahogy a családnév apáról gyerekre. Ha szükséges, a varázsruha segít Borkának. Varázslat közben a segítő állatok olyan ősök képeihez irányítják Borkát, akiknek hasonló élethelyzeteibe bepillantva az aktuális problémája megoldásához kap segítséget. Az óriás-családfán Borka bepillanthat a múltba, hogy megtalálja a megoldást.

Varázsruhája a világon mindenkinek van, itt a lehetőség, hogy belebújj!

Ez persze csak egy jelkép! :))

A varázslat benned van! Add tovább!

 

 

 

mesekönyv - a Borka könyve, segít eligazodni a család ágas-bogas fájának rejtelmeiben. A könyv, a  főhős, Borka  kérdéseivel és a varázslatos illusztrációkkal arra inspirál, hogy felidézzük, és továbbmeséljük saját családi történeteinket.

A Borka könyve megvásárolható a könyvesboltokban, és kedvezménnyel az NL Könyvklub weboldalán. Kedvezményesen meg is tudod rendelni, ha a borítóra kattintasz: 

 

 

 

rajzfilm - készülő rajzfilmsorozatunk: a Borka és a varázsruha. A sorozat első epizódja a Veszekedő szülők. Előzetesét a képre kattintva nézhetitek meg:      

 

A teljes első részt pedig itt: 

A sorozat további tervezett epizódjaiban Borka apró-cseprő vagy nagyobb problémákkal szembesül, s, hogy melyek lesznek ezek, arról a későbbiekben szólunk majd a Témák menüpontban. A tervezett témákat illetően kíváncsian várjuk a Ti véleményeteket is! Bármi legyen is a probléma, a család jelenti majd a megoldást, amelyekben hangsúlyos szerepet kap a szerető odafordulás és a humor. A kistestvérek című, második epizód is elkészült, melyben Borka szembesül azzal, hogy milyen nehéz is nagytestvérnek lenni. 

A címe: A kistestvérek. A második epizód előzetesét itt érhetitek el: 

 

Mindkét epizódot   támogatta.

 

 

Borka-füzetek - elsősorban baba-mama klubok számára készülő szakmai, módszertani füzetek, melyek összeállításában különböző szakemberek (gyerekorvos, mediátor, pszichológus, néprajzos, mentálhigiénés szakember, gyakorló szülők) működnek közre.

 

 

honlap - a borkavilaga.com, bemutatkozásról, „varázsruha”-viseletekről, .a családtagok elnevezéséről, viszonyrendszeréről, a család működéséhez szükséges készségekről és tudásokról ad képet. Kettős struktúrájával egyszerre „szól” a felnőttekhez és a gyerekekhez. A gyerekek a kezdő oldal figuráira kattintva érik el azt a játékos tartalmat, amit a felnőttek a menüpontokból érhetnek el. Például a Varázsruha menüpontban a felnőttek a magyar tájegységek viseleteinek leírását találják, a gyerekek  pedig egy, a leírások alapján készült autentikus öltöztetőjátékot. A honlap Blog menüpontjában hat blogot indítottunk, bloggereink a Borka témákat kaleidoszkópszerűen járják körül. Az Anikó és Artúr bolgban recenziókat találtok a felnőtt- és gyerekirodalomból, a Lélekvarrodában pszichológus, a Távgyógyírdában gyerekorvos, a Beszélgetősarokban két mentálhigiénés szakember, a Néprajzolásban - nem meglepő módon - néprajzos bejegyzéseit olvashatjátok, a Mimi Mommy blogban pedig egy amerikai anyuka ír nektek angolul hétről-hétre.

 

A honlapot támogatta: