Baradlai Emőke

borkavilaga.com – Lélekvarroda

Pszichológus

Szerző: Baradlai Emőke

 

BOCS, EZT ELSZABTAM!

 

A pszichológia szótárából mára a köznyelvbe is átkerült, sőt, divatossá vált az „elég jó” szülő fogalma. Ez azt jelenti, hogy nem kell tökéletesnek lennünk, sokkal fontosabb a saját gyermekünk szükségleteire, vágyaira alaposan odafigyelni, reagálni. Nem a szülő személyiségének vagy működésének makulátlanságán, hanem a szülő és a gyermek illeszkedésének, kapcsolatának jellegén van a hangsúly. Szép mintákkal, erős öltésekkel…

Szerintem az „elég jónak lenni” fogalmát nyugodtan kiterjeszthetjük az életünket meghatározó többi szerepünkre is. Az emberek nagy többségére valószínűleg rendkívül felszabadítóan hatna, ha valóban elhinnék magukról, hogy elég jó feleségek, apák, nagymamák lesznek. A mindennapi családi konfliktusok megoldásában, a hibák jóvátételében ugyanis a személyiség kiegyensúlyozottságának, az önbizalomnak nagy szerepe van.

A kiengesztelés, a bocsánatkérés ugyanúgy a konfliktus szerves része kell legyen, mint az, hogy kifejezzük azt, amivel bajunk van. A negatív állapotból a pozitív helyzet felé mutató lépésekkel válik teljessé a kör. Sem a konfliktusokat nem hagyhatjuk el az életünkből – hiszen ezek segítenek minket, a családunkat a változásban – sem a bocsánatkérésről nem feledkezhetünk meg – ha nehéz, akkor sem –, mert így tehetjük jóvá a kapcsolatunkon esett sérülést.

A beismerés pokoli nehéz tud lenni, különösen akkor, ha úgy érezzük, itt most minket is megbántottak, de nagyon. Mégis, ha alaposan megvizsgálunk egy konfliktust, általában minden résztvevőnek van valamilyen szerepe abban, hogy elfajult a vita. Ne bűnbakot keressünk! A kiengesztelés lényege, hogy a másik értelmezési keretét – ha úgy tetszik, szemüvegét – átvesszük, és próbáljuk megérteni. Valamint megfogadjuk, hogy a jövőben, ha nem értünk egyet valamiben, nem csak a saját nézőpontunkat alkalmazzuk, hanem mindannyiunkét közösen. Itt mutatkozik meg a harmonikus személyiség fontossága. A korábbi sérülések, a „nem elég jónak lenni” érzése gyakran versengéshez vagy alárendelődéshez, esetleg a konfliktusok elkerüléséhez vezethet. Ha ezek a működésmódok állandósulnak, a legerősebb kapcsolat szövete is helyrehozhatatlanul felfeslik. Ha viszont képesek vagyunk úgy szeretni magunkat, hogy hisszük, elég jók vagyunk a makuláinkkal, esendőségünkkel, bibijeinkkel együtt is, arra is képessé válunk, hogy beismerjük: hibáztunk a párunkkal, szülőnkkel, gyermekünkkel szemben.

Nagyon sokan, amikor az otthoni nehézségekről mesélnek nekem, elmondják, hogy nem a gyerekek előtt veszekednek. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb szülőben valóban van egy ilyen törekvés. Azért ne legyenek illúzióink! Az a helyzet, hogy a gyerekeink – különösen a verbalitás kezdeti szakaszában – rendkívül jó megfigyelők, és sokszor már jóval a veszekedés kirobbanása előtt felismerik a belső feszültségünket. Sajnos a fojtott hangú káromolás, illetve a csöndes gyűlölet sem segít ezen. Ami viszont igen: ha a gyerekek előtt is bocsánatot kérünk egymástól, ha ők is tanúi lehetnek – legalább elmesélésünkből – a kiengesztelés, a jóvátétel rítusának.

 

borkavilaga.com – Lélekvarroda

Pszichológus

Szerző: Baradlai Emőke

 

KONFLIKTUS (ÁT)SZABÁSMINTA

 

Valami bűzlik... a családodban? Ajjaj! Idegesen mész haza, mert tudod előre, hogy mostanában minden apróságból „ügy” lesz? Vagy inkább már haza sem mész, hanem gyanúsan sokáig dolgozol? Vágysz rá, hogy szeretteiddel legyél, de amikor együtt vagytok, mégsem érzel megnyugvást, inkább feszültség van a levegőben?

Mindannyiunk életében vannak kiegyensúlyozott időszakok és a változásokat kísérő, feszültséggel teli periódusok. A konfliktusok számos okból jelentkezhetnek a családodban, így általános recept sem létezik a megoldásukra, amely mindenkinek egyformán hasznos lenne. Ne keseredj el! Együtt áttekinthetünk néhány fontos szempontot, amely segíthet saját helyzeted, és az abban betöltött szereped jobb megértésében. A megoldáshoz először egy kicsit el kell távolodnod a nehézségektől, így rögtön világossá válik, hogy a probléma maga a probléma, és nem pedig te. Innen nézve a komoly lelki – esetenként testi – kínokat okozó jelenségek is emészthetővé szelídülnek. Második lépésben érdemes beszélgetni a pároddal, esetleg a gyermekeiddel is arról, hogy milyen gondolatokat és érzéseket indított el benned ez az önvizsgálat.

A családi konfliktusok értelmezésénél fontos tudatosítani magadban, hogy minden család egy élő rendszer. Ez azt jelenti, hogy minden tagja kapcsolódik a másikhoz, ez kölcsönhatások bonyolult, de megismerhető szövevényét eredményezi. A konfliktusoknak – különösen a mélyebben gyökerezőknek – tehát nem egyenes okuk van (a gyerek rosszalkodott, én rákiabáltam), hanem körkörös, az összes családtagot érintő oksági rendszerük.

Nézzünk egy példát: egy nukleáris családban (anya, apa, gyermek) pl. az óvodás gyermek "rendetlenkedése" miatt dühös apa fokozódó türelmetlenségét észleli az anya, aki korábbi tapasztalatokból tudja, hogy rövidesen kiabálásra kerül sor. A gyermek azonban észreveszi anyjának odafordulását az apa felé, és ismerve apja gyors leszerelhetőségét, elhallgat, apjához fut, aki átöleli. Az anya is megnyugszik, mert tudja, hogy ilyenkor az apa azonnal megbékél.

Ebben a hétköznapi jelenetben is jól követhető a folyamat körkörös jellege. Mindenki kapcsolódik a többi családtaghoz, folyamatosan figyeli a másikat, és reagál annak viselkedésére. A feszültség egy pontján – a kritikus kiabálás előtt – az egyensúlyt helyreállítják. Ha a résztvevők elmondhatják a történéssel kapcsolatos vélekedésüket és érzéseiket, vagyis a családodban jól működik a kommunikáció, akkor mindenki tisztábban látja azokat a „forgatókönyveket”, amelyek a konfliktushelyzetekben cselekvéseinket irányítják.

A családod légkörét jelentősen befolyásolják ezek a „szabásminták”. Abban, ahogy választott családunk tagjainak bizonyos viselkedésére, sőt, létezésére reagálunk, nagy szerepet játszik, hogy milyen hatások értek bennünket származási családunkban. Minden ember „örököl” mintákat, tulajdonképpen magatartások egész készletét, arra vonatkozóan, hogy hogyan viszonyuljon saját magához, illetve a család többi tagjához, valamint a rendszer határain kívül eső, azt körülvevő, szűkebb és tágabb társadalom szereplőihez. Számos íratlan szabály is létezik azonban minden családban, amelyek a felszín alatt meghúzódva irányítják érzelmeinket és viselkedésünket. (Pl.: „Egyedül az anya dolga a gyerekek felnevelése.” Vagy: „Az időseket tisztelni kell!”) Sőt, az a mód, ahogyan ezeket a tanításokat kommunikáljuk (a családban a nem kommunikálás is kommunikáció!), szintén automatikusan működésbe lépő mintákat követ.

Nos, akkor most hogyan tovább? Mindenki mondjon le a boldog családi élet álmáról, aki maga nem kiegyensúlyozott légkörű családból jön? Természetesen nem. Azzal, hogy felfedezed magadban ezeket a rosszul működő mintákat, majd beszélgetsz erről a társaddal, és őt is meghallgatod, tudatosulnak kettőtök egymásra épülő viselkedései és vélekedései. Ezzel máris megfosztottad ezeket automatikus jellegüktől, és közelebb kerültetek a megváltoztatásukhoz. A kommunikáció áramlása nagyon fontos alapfeltétele a jó családi légkörnek. Akkor csinálod jól, ha a másik szavaitól függetlenül is a szándékát próbálod megérteni.

Jó hír: minden tanult magatartás újratanulható, így a szerepekben elvárt viselkedés, a konfliktuskezelés módja és a jó kommunikáció is. Ha megváltoztatod a forgatókönyv egy elemét, másik történetet kezdesz írni. És már azt is tudjuk, hogy a körkörös oksági lánc miatt erre bizony mindenki reagálni fog valahogy.

Apropó szerepek! Mi a dolga a nőnek? És a férfinak? És az anyának, apának? Azok a forgatókönyvek már nem mindig állják meg a helyüket, amelyek nagyanyáinknak segítettek, mert a házasságok nagy része akkoriban nem szerelemből köttetett.  Sok támogatást nyújtott viszont a tágabb család és a kisközösség. Mostanra ezek a közösségek felbomlottak, általánossá vált a nukleáris család. A szabályokat magunknak kell kitalálnunk, és ha ezekben az idők során sem tudunk egyetértésre jutni, annak konfliktus lesz az eredménye. Nem lehet minden elvárást, amit régebben egy fél falura való ember teljesített, a házastársunkra rálőcsölni. Nem, nem képes egy személyben megértő társ, barát(nő), kompetens, határozott szülő, majd szexi dög lenni a következő pillanatban. Meg kell próbálnunk a másik erősségeire koncentrálva elfogadni őt „csak” elég jónak, a tökéletességre törekvés, az állandó nevelési kényszer helyett.

Persze, hogy dögnehéz! Sokkal könnyebben működik az automatika! Mindent egybevetve azonban nem nagyon van más választás, nincs csodaszer. Ha már vannak gyermekeid, különösen fontos, hogy a család légköre kiegyensúlyozottabbá váljon, mert a konfliktusos családból származó gyerekeknek előbb-utóbb tünetei, majd tünetegyüttesei lesznek, és nem azért, mert vele van a baj. Ne feledd, a probléma maga a probléma, és nem te, avagy a gyerek.

 

Ceruza régi/megunt/rossz szabásminta átrajzolásához:

Kérd meg a családtagjaidat, hogy próbálják ki veled a következő gyakorlatot. Válassz egy partnert, és mondjátok el egymásnak, mit éreztek az adott pillanatban („Most éppen ijedt vagyok, feszült vagyok, zavarban vagyok, boldog vagyok stb.”). Majd a partnerek köszönjék meg egymásnak a figyelmet anélkül, hogy véleményt mondanának. (Egymás meghallgatásának gyakorlása, egymás jobb megértése.) Most mondjátok el egymásnak, mi az, amitől értéktelennek vagy értékesnek érzitek magatokat. Ha befejeztétek a gyakorlatot, osszátok meg a többiekkel újra, hogy hogyan érzitek magatokat. (Ez új dimenziókat nyithat a régi kapcsolatokban is, segít, hogy valódibb legyen a viszonyotok.)

 

Válassz ki egy vasárnap délelőttöt, amikor az egész család együtt van. A téma a következő: „Milyen új dolgok történtek velem mostanában?”. Mindenki sorban beszéljen erről, nem csak a gyerekek, akiknél a változások nyilvánvalóak. Fontos, hogy a feltétel nélküli szeretet jegyében beszélgessetek, ne bíráljátok egymást. (Ez segít, hogy megértsük, állandóan változunk. Jobb alkalmazkodást eredményez, a család erősödik. Segít a jelenben látni egymást, nem a két hónappal ezelőtti állapotot. A változás lehet testi („3 centit nőttem!”), új készség, új vicc, de új kérdések is.)

 

Ülj le egy kényelmes fotelba. Hunyd be a szemed, és emlékezz ifjú szüleidre, gyermekkorod egy kedves emlékére, amelyben mindketten jelen voltak, talán még nagyszüleid is. Keresd meg édesanyádban/édesapádban/nagyanyádban/nagyapádban, hogy milyen külső vonása, jellemző viselkedése, tulajdonsága vagy érzelmi-indulati kifejezésmódja hasonlítható, esetleg közelálló a párodéhoz. Írd le benyomásaidat, és helyezd hierarchikus sorba őket, aszerint, hogy kiben találsz a legnagyobb mértékű hasonlóságot a pároddal. A származási családod melyik tagja "vezeti a listát"? (Mindketten csináljátok meg a pároddal, és utána osszátok meg egymással, hogy milyen tulajdonságokban hasonlított hozzá az ősöd, és milyen érzéseitek keletkeztek ezzel kapcsolatban. Ha ezek a hasonlóságok erősek, nagy eséllyel már előfordult, hogy nem is a párodra reagáltál, hanem a múlt árnyékaira. Ekkor a párod bizonyára zavarban érezte magát, és nem tudta, pontosan mi történik vele.)

 

Gondolj egy jellegzetes párkapcsolati epizódra, gondosan dolgozd ki, éld át, hagyd, hogy élményszerűvé váljon. Hogyan hatottál ebben a helyzetben a párodra? Mit tett a párod, amikor Te (ezt és ezt) mondtad/tetted? Mi ebben a visszatérő, ismétlődő a részedről és az ő részéről? (Mindketten csináljátok meg a pároddal, és utána beszéljétek meg, értő figyelemmel hallgatva egymást.)

 

Vedd elő/nyisd meg otthon a családi fényképalbumot. Nézd meg, melyek azok a képek, amelyeken át a legjobban és szíved szerint a leghitelesebben be tudnád mutatni a párodnak az életrajzodat. Válassz ki 5-10 képet. Alkoss sorrendet, minden fontos személyt helyezz el, és azokat az élményeket is kapcsold hozzá a képekhez, amelyek elmondás alapján vagy személyes emlékeidből fontosak neked. Ha van párod, neki meséld el (és ő neked). Ha egyedül vagy, írd le, és tedd a képekhez a hozzájuk tartozó történeteket.

 

 

 

 



Vissza a bejegyzésekhez