ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANI JAVASLATOK

és

JÁTÉKOS KONFLIKTUSOLDÁS

 

A csoportok, különösen ahol kicsik is vannak, igénylik a jól bevált, ismétlődő rítusokat. Ezek kialakításához csokorba gyűjtöttünk néhány játékot. Kísérletezzetek, azután válasszatok egyet, ami Hozzátok a legközelebb áll. Próbáljátok ki a konfliktusoldó játékokat is.

 

 

Vendégségben Borkánál

Szerző: Kerekes Valéria meséléskutató, tanársegéd (ELTE TÓK), valamint a Beszélgetősarok szerzői

 

CSOPORTALAKÍTÁS:

Egy új csoport esetében nagyon fontos tényező a közös rítus kialakítása. Ez lehet például egy köszöntés:

Körben állunk, megfogjuk egymás kezét, leguggolunk, lassan emelkedünk felfelé, és egyre hangosabban mondjuk azt egymásnak, hogy: „Szép napot!” A kézfogás helyettesíthető azzal is, hogy a csoport tagjai összeérintik a talpuk élét, és a kezüket szabadon hagyva emelkednek a magasba.

A közös rítust minden alkalommal ismételjük meg, a foglalkozás elején és végén is.

 

Ezt követheti egy közös mozgássor kialakítása is, pl. váltott karral ütögessük végig a sípcsontunkat, a combunkat, hasunkat, popsinkat, mellkasunkat és a végén kocogtassuk meg a fejbúbunkat. A mozgássort visszafelé is megismételhetjük.

 

 

Üljünk körbe, és beszéljük meg, hogy melyek a csoport legfontosabb szabályai, pl. az „öt ujj” technika segítségével. A jobb kezünk minden ujjához kapcsolunk egy-egy szabályt, pl. mindig időben megérkezünk a foglalkozásra, türelmesen meghallgatjuk egymást, a csoportban elhangzott információkat nem adjuk tovább stb. Ezt szemléltethetjük is egy csomagolópapírra felskiccelt nagyméretű tenyéren, ahol minden ujjhoz felrajzoljuk a megbeszélt szabály „szimbólumát”, a végén pedig mindenki ráhelyezheti a saját tenyerének a nyomatát, amivel „igazolhatja”, hogy egyetért azzal. Az elkészült „plakátot” minden alkalommal kitehetjük, hogy emlékeztessük magunkat és egymást is a megbeszélt dolgokra.

 

 

ISMERKEDÉS, RÁHANGOLÓDÁS, „JÉGTÖRŐ” JÁTÉKOK:

Körben ülve a foglalkozást vezető (játékvezető) egy fonalgombolyagot indít el, amelyet véletlenszerűen átad valakinek a csoportból, azzal a kéréssel, hogy mondjon magáról három olyan dolgot, amit szeretne, ha a többiek is tudnának róla. A három dologban nem lehet benne a neve és az életkora. Pl.„Szeretem a mákos tésztát. Minden reggel tornázom. Nem szeretem, ha megsimogatják a fejem.” A játékot mindig a játékvezető kezdje. A végén egy pókhálószerű alakzatot kapunk, amelyet először ülve nézzünk meg, és mondjuk el, hogy mit látunk benne, pl. kapcsolat, védelem, közösség stb. Ezután a hálót emeljük a fejünk fölé, és nézzük meg alulról is. Beszéljük meg, hogy az új „nézőpontról” mi jut még eszünkbe. Végül a játékvezető tekerje vissza a fonalat.

 

A következő játékban álljunk körbe, és egy kis labdát egymásnak dobálva idézzük fel, hogy ki mire emlékszik. Akiről eszünkbe jut valami, annak a szemébe nézünk, odadobjuk neki a labdát, és azt mondjuk: „Nekem az jut eszembe rólad, hogy…”

 

Az első két ismerkedő játék oldja a csoport tagjainak esetleges feszültségét, hiszen mindenki azt mondhatja el, amit tényleg szeretne, ha tudnának róla a többiek.

 

Az ismerkedést szerencsés mozgásos játékkal folytatni. Egy előre kijelölt térben szabadon sétálva (a séta tempóját köthetjük egy helyszínhez is, pl. ahogyan egy erdőben sétálnátok stb.) mindenki figyelje meg a másik hajszínét, hajformáját, szemszínét, pólóját, cipőjét. Közben elgondolkodhat azon is, hogy cserélne-e pl. hajszínt vagy cipőt a másikkal.

 

Maradva az előzőleg kijelölt térben, a következő játékban eltérő jelekre (taps, csettintés, lábdobbantás) különböző dolgokat kell csinálnunk, pl. tapsra mindenki fogjon kezet a hozzá legközelebb állóval, csettintésre adjon egy „ötöst” a legközelebbi társának, lábdobbantásra pedig érintse meg a vállát egy társának. A szabály, hogy egymás után nem lehet ugyanazt a személyt megérinteni.

 

A névtanulós játékokat az előző játékok után szerencsés elkezdeni. Ezek többfélék lehetnek:

 

  • Körben állunk. Mindenki a saját nevéhez társít egy határozott mozdulatot, amit a soron következő megismétel, és hozzáteszi a saját nevét és mozdulatát. Ebben a játékban „kötelező” súgni a társainknak, vagyis mindig segítsünk a soron következőnek abban, hogy halkan mondjuk a nevünket, és mutassuk a mozdulatunkat. A végén a játékvezető először mond egy nevet, számol háromig, és a csoportnak meg kell mutatnia a kapcsolódó mozdulatot, vagy fordítva.

 

  • Körben ülünk. A nevünkhöz (ez mindig az a név legyen, amin szeretjük, ha szólítanak bennünket) kapcsolunk egy jelzőt, ami a nevünk kezdőbetűjével kezdődik, pl. Mosolygós Milán, Lazító Lili stb. 

 

  • Körben állunk, és egy kis labdát dobálunk egymásnak. Akinek dobni szeretnénk, annak először nézzünk a szemébe, és alulról indítva dobjuk a labdát, hangosan kimondva az illető nevét. Közben jegyezzük meg, hogy kitől kaptuk, és kinek adjuk tovább a labdát. Megpróbálhatjuk visszafelé is a sorrendet, vagy egy eltérő labdával más sorrendet kialakítva, késleltetett indítással. 

 

  • Tornasorba vagy csak spontán sorba állunk. A játékvezető a csoporttal szemben áll. Kiválaszt valakit, aki mellé áll, a csoporttal szemben, és három lépést tesz elsőre. Mindhárom lépéshez egy, a nevéhez kapcsolódó megszólítást mond, azzal a hangsúllyal, ahogyan őt szokták hívni ezen a néven, pl. Zsuzsa, Anyuci, Kedvesem stb. A csoport ugyanazzal a hangsúllyal ismételje meg a nevet, és próbálja meg kitalálni, hogy ki vagy kik szokták a játékost ezen a néven szólítani.

 

Az ismerkedős játékok közül játszhatunk egy rendhagyó székfoglaló játékot is. Körben ülve egy széket teszünk a kör közepébe. A játékvezető kezdje a játékot elsőként külső jellemzőkre vonatkoztatva, azzal a felszólítással, hogy: „Cseréljenek helyet azok, akiken van zokni!” Mindig olyan állítást kell mondani, ami ránk is igaz. Ezután azoknak, akikre vonatkozik az állítás, helyet kell cserélniük. Az ül középre, és folytatja a játékot, akinek nem jutott hely. A saját helyünkre nem ülhetünk vissza. A külső jellemzőket követheti egy gyerekkorhoz kapcsolódó élmény, pl.:„Cseréljen helyet az, aki gyerekkorában szeretett homokvárat építeni!” stb.

 

Az egymást kicsit jobban, mélyebben megismerő játékokat elsőként párban játsszuk. Ezek a játékok lehetnek verbálisak és nonverbálisak is.

 

A páralakítás lehet spontán, szimpátián alapuló is, de mi is segíthetjük, pl. körben állunk, és a játékvezető mindenkinek mond egy színt (maximum két színt, pl. zöld, sárga), ezután megkéri a „színeket”, hogy alakítsanak csoportot, és ezen belül választja ki a párokat. Páratlan csoportlétszám esetén a játékvezető is szálljon be a játékba.

A pároknak két-két percben kell mesélniük egymásnak, pl. arról, hogy mi volt a legkedvesebb gyerekkori játékuk, legemlékezetesebb utazásuk stb. Ezt követően üljünk körbe, és kérdezzük meg, hogy volt-e olyan történet, amit a társunkról hallottunk, és szívesen elmesélnénk a csoportnak (természetesen csak abban az esetben, ha a párunk is engedélyt ad rá).

 

Párban üljünk le egymással szemben, és próbáljuk meg a másikat a lehető legtárgyilagosabban leírni (nem könnyű), anélkül, hogy a legkisebb pozitív vagy negatív értékítéletet mondanánk.  A másik finoman jelezhet, ha úgy érzi, hogy a leírás túllépett a tárgyilagosság keretien. Utána beszéljük meg, hogyan éreztük magunkat a gyakorlat közben.

 

A nonverbális verzióban a pároknak két-két percig kell megfigyelniük egymást. Lehet ülve és állva is. Ezt követően – szintén körben ülve – elmondhatjuk, hogy mit találtunk a társunkon érdekesnek, szépnek, izgalmasnak, hasonlatosnak a magunkéhoz stb.

 

A csoportalakító és ismerkedő játékokat körbeszélgetéssel zárjuk, amelyben a résztvevőknek a következő mondatot kell befejezniük: „Ma azt viszem magammal, hogy…”

Ezt játékos formában, érzelemkártyák segítségével is megtehetjük. Ehhez válasszon mindenki két kártyát, melyek legjobban kifejezik, hogy hogyan érkezett ma ide a csoportba, és hogyan szeretne elmenni. Ha a csoporttagok már ismerik egy kicsit egymást, választhatnak egymásnak is kártyákat, kettes, hármas csoportokban. Megmutatják a másiknak, hogyan is látják őt. Érdekes lehet, hogy vajon sikerült-e a másik hangulatát eltalálni. A közös beszélgetés segít feltérképezni a másik aktuális helyzetét. Érdekes magunkat más szemén át látni.

 

A csoportalakító és ismerkedő játékok egyik legfontosabb ismérve a fokozatosság. Ha egymásra épülve következnek a felsorolt játékok, a csoporttagok egyre jobban megismerik egymást, nyitottabbá válnak egymás felé, ami jelentősen megalapozhatja a bizalmat és a további közös munkát.

 

A „Mi lenne, ha” típusú játék olyan kisebb (max. 5 fős) csoportban játszható, ahol a csoporttagok már jobban ismerik egymást. Pl.: ha egy sminktáska/szerszámosláda tartalma lennétek, kit minek tartanál, beleértve magadat is, és miért? Utána beszéljétek meg!

 

 

KONFLIKTUSOLDÁS:

Két (koncentrikus) kört alkotva a külső kör és a belső kör tagjai párban egymás felé fordulnak (egy külső, egy belső). A belső kör tagjai csak "igen"-t, a külsőé csak "nem"-et mondhatnak egymásnak, természetesen olyan színezetben és ritmusban, ahogy jól esik. Csere és megbeszélés.

 

A különféle konfliktusokkal való játékok egyik legfontosabb jellemzője a távolítás, vagyis az adott probléma kihelyezése egy más helyzetre, helyszínre stb.

 

Megközelítések:

 

  • Adott konfliktus párbeszédes formája számokkal. Kis cetlikre különböző konfliktusokat írunk, pl. elkéstünk egy fontos találkozóról; megvárakoztattuk egy kedves barátunkat, aki ezért láthatóan haragszik.

A játékban csak egymást követő számokkal kommunikálhatunk, a számok hangsúlyozása adja meg a helyzet hangulatát. A csoport többi tagjának ki kell találnia, hogy mi lehetett a probléma.

 

  • Párokat alakítunk. Minden pár kap egy cetlit, amelyre két szereplő van ráírva, pl. tanár-tanítvány, anya-gyermek, nagymama-unoka, edző-játékos stb. A játék lényege, hogy a pár egy előre meghatározott térben, egy esernyő alatt sétálva ki kell, hogy találjon egy párbeszédet, melynek alapja egy nézeteltérés. A csoportnak ki kell találnia a beszélgetésből, hogy mi lehet a konfliktus, és különböző megoldási módokat ajánlania. 

 

Körben ülve a kör közepére különböző tárgyakat helyezünk, amelyek jellemzőek lehetnek egy családtagunkra, pl. szemüveg, pipa, újság, póráz stb. A tárgyak alapján közösen meg kell alkotnunk azt a személyiséget, aki a tárgyak tulajdonosa. Egy üres csomagolópapír egyik oldalára a tulajdonos pozitív, másik oldalára a negatív tulajdonságait írjuk. Ezt követően beszélgessünk róla, hogy milyen lehet egy napja, mi lehet a hobbija, és hogyan viszonyulhat egy-egy problémához. A végén, aki gondolja, elmondhatja, hogy neki milyen a viszonya a csoport által közösen létrehozott „személyhez”, pl. Meghívná-e vacsorázni? Felhívná-e, ha segítségre szorul? stb.

 

A csoportvezető magától vagy a csoporttagokkal közösen ötletelve felír lapokra hétköznapi, feszültséget hordozó helyzeteket. Ezek legyenek olyanok, amelyek mindenki számára egyértelműek, és lehetnek teljesen hétköznapiak, jó, ha mindenki érti, miről van szó. Legyen a szöveg rövid és konkrét.

Példák:

  •  dugóban ülök az autóban,
  • hazaér az édesapa este fáradtan,
  • el kell indulni az óvodába a gyermekért, de a kistestvér még alszik,
  • fontos telefonja van az édesanyának, de a gyermek nem hagyja beszélni,
  • minden gyermek mást kér az anyukától,
  • visszavár a munkahely, de otthon is nagy szükség van rám,
  • nem értek egyet az óvónő, a tanár gyermekemről alkotott véleményével,
  • nem értek egyet az óvónő, a tanár nevelési módszereivel stb.

 

Már az a tény, hogy a feszültséget hordozó helyzeteket összegyűjtik, esetleg csoportosítják valamilyen rendező elv szerint, segíti, hogy megnyíljanak, hogy közösen gondolkozzanak a témáról.

A következő lépés, hogy a helyzetekhez érzéskártyákat rendeljenek: pl. post-it lapokra írva gyűjtsék össze a helyzethez kapcsoló érzéseiket. Az érzések feltérképezése segít a helyzet jobb megértésében. Mivel ezt közösen csinálják, segít megélni, hogy a másik ember esetében milyen érzések kapcsolódnak ugyanahhoz a helyzethez. A megosztás elviselhetőbbé teszi a feszültséggel teli helyzetet. A vizuális megjelenítés (konfliktushelyzet - érzésekkel megjelenítve) segít egy kicsit távolabbról szemlélni a helyzetet. A madártávlat, a közös gondolkodás ötletet adhat a megoldáshoz, illetve a helyzettel való együttélés képességének a kialakításához.

A játék továbbfejlesztése: rajzoljunk körbe csomagolópapírra fektetve egy résztvevőt. A test körvonalai segítségével jelöljük be különböző színnel, hogy kinek hol jelennek meg a legerősebben a korábban listázott és tudatosított érzései: a torkában, a gyomrában, a hátában, a fején stb. Ez nagyon egyszerű módon segít feltérképezni, hogy az érzések hogyan hatnak a testre. Erről is érdemes beszélgetni. Elindulhat egy közös gondolkodás, mit tegyünk az egészségünkért, hogyan őrizzük meg túlterhelt állapotban is.



Vissza a bejegyzésekhez